Tatabányától pár kilométerre található hazánk egyik méltatlanul ismeretlen kincse. Pedig a remeteházak egész jó állapotban vannak és a kastély még romosan is sok érdekességet rejt. Már a középkorban egy premontrei kolostor állt a mai remeteség helyén…
Sziasztok, Gábor vagyok! Végre egy hely (Mo-n), amely esetben bátran kijelenthetem, ezt mindenkinek látnia kell. Most hétvégén a hónom alá csaptam Lilit és a lányommal hármasban elmentünk ide. A légi képek alapján nem igazán tudtam, hogy…
A Tatai Öreg-tó Magyarország egyik legidősebb mesterséges tava, amely még a honfoglalás előtt készült az Által-éren épített völgyzárógát segítségével. A tavat a középkorban is használták, és folyamatosan bővítették…
Esztergomi kirándulásunkkor bejártuk a kupolát. A kilátás, panoráma a kupolából önmagáért beszél. Egyszerűen csodálatos. A Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház (németül: Kathedrale Unserer Lieben Frau und des heiligen Adalbert)…
Sziasztok, Gábor vagyok! Somoskő felől csak egy ugrás Fülek vára (várromja, már megint egy rom! nagyon sok van belőlük ezen a környéken, néhány elég nehezen elérhető. Mind vagy tönkrement, vagy felrobbantották a sógorok). Ennek a várnak…
A tatai várat Luxemburgi Zsigmond király építette a 1397-1409 között, talán a Lackfi család korábbi erődítménye helyén. A Zsigmond által emelt négyzetes alaprajzú, négy saroktornyos, belső udvaros várnak ma csak déli szárnya, illetve a többi…
Gyönyörű tájon átvezető utakon és egy rövidke gyalogúton megközelíthető az apátság romja. Túrázóknak kiváló látnivaló. Nem messze egy várrom is található. Remek túra illetve kirándulás tehető a környéken. A Vértesszentkereszti bencés apátság romjait…
A Tatai vár Tatán az Öreg-tó partján található vízi vár. A várat Luxemburgi Zsigmond király építette 1397-1409 között, a Lackfi család korábbi erődítménye helyén. A Zsigmond által emelt négyzetes alaprajzú, négy saroktornyos, belső udvaros várnak…
Most vasárnap felkerekedtünk megnézni a felújított bajnai Sándor-Metternich kastélyt. A legrövidebb úton mentünk (ez most azért fontos jelzés, mert ilyen ritka rossz állapotban lévő utat már régen láttam Magyarországon, ráadásul ilyen közel Budapesthez (Tinnye-Máriahalom-Bajna))…
Kihasználva a kitűnő időjárást, elmentünk egy Tar-Szentkút-Kisterenye kirándulásra (első hallásra nem egy nagy szám, de nagyon jó program). Szentkút Mátraverebélyhez tartozik, maga a templom-körzet a Szent László hasadék bejárata előtt terül el. Az látszik, hogy…
Sziasztok, Gábor vagyok! A múltkor, amikor a Móri árok több helyét megtekintettem (Mór, Fehérvárcsurgó, stb.) volt egy-két hely, ami kimaradt. A kitűnő időre való tekintettel a hónunk alá csaptuk az unokánkat és elmentünk egy jót kirándulni…
Sziasztok, Gábor vagyok! Tatabánya legfeljebb azok vérét pezsdíti fel, akik igen aktívan érdeklődnek a szocialista városok iránt, mivel ezek közül (ha jól tudom) ez lett a legnagyobb. Ha az M1-esen elrobogunk Győr irányába, a tőlünk jobbra eső…
A barlang a feső triász mészkő vastag padjaiban a kőzet ÉK-DNy irányú törésvonala mentén, de a kőzetdőléshez is igazodva egykor kialakult forrásbarlang maradványa, mely a hegy tömegének kiemelkedésével vált szárazzá. Négy bejárata egy tágas…
Sziasztok, Gábor vagyok! Egy kicsit bajban vagyok, mert JeDee után milyen beszámolót írjak Tatáról? Azért megpróbálom. Komárom után látogattam el ide, sajnos mire ideértem, az idő erősen beborult és a szél is feltámadt. Így sajnos nem sikerült…
Sziasztok, Gábor vagyok! Néha milyen kincsekre bukkan az ember. Éppen Tatáról tartottam Bajnára, mikor az út mellett megláttam, hogy Agostyánban van egy arborétum. Ez pld. egy olyan hely, amiről még én sem tudtam, ráadásul azért Budapesthez sincs túl messze…
A Vértesszőlősi házak felett, zöld vaskerítés mögött a fűvel, bokrokkal, fákkal benőtt kavicsos sétautakkal szabdalt területen megragadó tájkép fogadja a látogatókat: sárga, szürke, zord sziklafalak, nyers tömbök, a napfényt visszasugárzó furcsa felületek…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most néhány, korábban ilyen-olyan okok miatt meg nem írt beszámolót fogok pótolni. Kezdjük először Kisbérrel. Az ottani Batthyány kastélyokról és a Királyi lovardáról már írtam. A községen átfutó Kisbér-ér áthalad…
Esztergom fejlett iparú iskolaváros Komárom-Esztergom megyében, az Esztergomi kistérségben. Kikötőváros a Duna folyam partján. Kedvelt idegenforgalmi célpont. Az Árpád-korban Magyarország fővárosa, Esztergom vármegye, később Komárom-Esztergom megye székhelye 1950-ig…
A barlang felső triász mészkő vastag padjaiban a kőzet ÉK-DNy irányú törésvonala mentén, de a kőzetdőléshez igazodva egykor kialakult forrásbarlang maradványa, mely a hegy kiemelkedésével vált szárazzá. Négy bejárata egy tágas, kezdetben 25-27…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most a komáromi erődrendszert fogom bemutatni. Jelenleg két országban találhatóak az elemei, de miután a legnagyobb erődje Magyarországon látogatható, hát ide tettem fel. A legelején le kell szögezni, hogy nem egy időben készült a rendszer…
Sziasztok, Gábor vagyok! Szinte már unom magamat ismételni, hogy ez a kastély is bejárta a szokásos magyar kastélyok útját. A kastély (és a birtok) története 1945-ig igen érdekesen alakult. A kastély első nevét adó Solymosy család Győrben telepedett…
Sárvár, Kossuth tér. A Sárvár mezőváros piacterén álló középkori eredetű Szentháromság kápolnát 1645-ben kezdte átépíttetni a két évvel korábban katolikus vallásra visszatért Nádasdy Ferenc országbíró. A kivitelező Pietro Orsolini. A görög kereszt…
Itthon láss csodát!- hirdeti a turizmusért felelős kormányzati szerv. Idén úgy döntött a család, hogy itthon maradunk és országunk látnivalói közül megnézünk néhányat. Elsőként a Vértes hegyei között megbújó kis kolostorromot tekintettük meg…
A tatabányai Kő-hegyet és Csúcsos-hegyet magába foglaló, összesen 165 hektár erdőterületen fekvő Turul Parkerdő jelzett turista utakon jól megközelíthető célpontjai a Turul emlékmű, a Szelim barlang, a csúcsos-hegyi kilátótorony, a mészégető romok és a János-forrás…
Végre valami jó hírről is be tudok számolni, immár látogatható a tatai Esterházy kastély (2021). Mivel elég közel van Tata Budapesthez, ezért viszonylag sűrűn el szoktunk ide látogatni, főleg azóta, hogy megnyílt a Fényes források tanösvény. Ilyenkor láttuk, hogy…
Sziasztok, Gábor vagyok! A Baldácsy kastély megtekintése után beugrottunk Esztergomba, kihasználva a jó időt, megnézni a Bazilikát. A hivatalos neve eléggé hosszú: Nagyboldogasszony és Szent Adalbert prímási főszékesegyház. Miután többször…
Egynapos kiránduláson voltunk édesanyámmal. Nagyon csodálkoztam, hogy egy kb. 32 ezer lakosú városból (+ a környék) nem tudtak megtölteni egy buszt.14-en voltunk. 4500 Ft volt az ár, elfogadható. A Megyeri hídon keltünk át. Irány Dobogókő. Ahol sajnos egy nagy esőfelhőbe…
Sziasztok, Gábor vagyok! A felhők fölött mindig kék az ég. Ezt kellett bebizonyítanom az unokámnak az utóbbi több hetes ködös időjárásban. Először én és a feleségem mentünk fel Dobogókőre (összekötve egy jó kis párkányi bevásárlással - a szlovákok…
Feszty Árpád festőművész kezdeményezésére a millennium idején megalakított Emlkékmű Bizottság Donáth Gyula (1850-1909) szobrászművészt bízta meg a szobor elkészítésével, a kiviteléssel pedig a Zellerin Rt.-t. Anyagi okokból 1896-ra nem készült el, csak 1907-ben avatták fel…